Amíg vársz ez is érdekelhet:
A 2021-es bevezetése óta volt ideje beérni a Sébastien Criquet által tervezett dizájnnak, de nem öregedett meg úgy, mint sok más merész formavilág: a megjelenése még ma is frissnek és korszerűnek hat. Ebben a generációban egyértelműen a kombi, azaz az SW változat sikerült jobban – nemcsak a majdnem hat centiméterrel hosszabb tengelytáv miatt, hanem a plug-in hibrid esetében kínált tágasabb, 548 literes csomagtartóval is (szemben az ötajtós 361 literével). Ráadásul arányaiban is kiegyensúlyozottabb a formája, ami szemet gyönyörködtetőbb külsőt eredményez. Már messziről is határozottan családi autónak tűnik, ami ösztönösen vonzó lehet egy édesapa számára – különösen, ha az autó nemcsak praktikus, hanem stílusos és karakteres is, mint a Peugeot ebben a szegmensben.
Ami leginkább szembetűnt, az a térérzet volt – bár a 308-asban hátul is el lehet férni, az összbenyomás mégis szűkösebb, különösen a nagyobb 3008-as modellhez viszonyítva. Elég ránézni a vezetőülés pozíciójára: mennyire közel kerül a B-oszlophoz, még úgy is, hogy csak 175 centi magas vagyok. Igaz, hosszú a lábam, és jellemzően teljesen kihúzott kormánnyal vezetek, de ettől függetlenül is érezni, hogy a hátsó utasok helye kompromisszumosabb.