„A nyugdíjasok már túl vannak sok mindenen: rendszerváltáson, devizahitelen, három különböző útfelújításon ugyanazon az utcán. Egy kátyú nem fog ki rajtuk” – nyilatkozta a program koordinátora, aki szerint a nagyszülők precízebben dolgoznak, mert „ők még tudják, milyen az, amikor valamit rendesen meg kell csinálni”. A kezdeményezés vegyes fogadtatásra talált. Egy 72 éves jelentkező lelkesen nyilatkozott:
„Én egész életemben kerülgettem a kátyúkat. Most végre visszavághatok.” A munkáért ekkora fizetség járna: MUTATJUK A RÉSZLETEKET!
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
–
Egy dolog biztos: a Korandót nem azért veszi meg az ember, mert vezetési élményre vágyik. Bár ez volt az első SsangYong modell, amely modern, önhordó karosszériát kapott, a futómű hangolása ennek ellenére nem áll össze igazán egységes, kiforrott egésszé. Kanyarokban az autó ijesztően nagy mértékben dől, miközben a felfüggesztés mégsem képes megfelelően kisimítani az úthibákat. Ez a kettősség különösen zavaró: az ember azt várná, hogy a lágyabb hangolás legalább kényelmet nyújt, ám a Korando esetében sem stabilitásban, sem komfortban nem nyújt meggyőző teljesítményt.
A helyzetet tovább rontja a 2,2 literes dízelmotor, amely sem kifinomultság, sem fogyasztás terén nem állít magas mércét. A motor járása érdes, hidegen és terhelés alatt is hallatja magát, és a zajszint hosszabb utakon kifejezetten fárasztóvá válhat. Ehhez társul a határozatlan, darabos kapcsolású kézi váltó, a pontatlan visszajelzéseket adó kormányzás, valamint a városi tempónál különösen kellemetlen, befejezetlen érzetű rugózás. Mindezek együttese azt eredményezi, hogy a jelenlegi Korando vezetése messze nem nevezhető élvezetesnek, sőt, sok helyzetben inkább kényelmetlen kompromisszumnak érződik.
