Az állapota azonban így is aggasztó volt, ezért a mentők a lehető leggyorsabb ellátás mellett döntöttek: mentőhelikoptert riasztottak, amely a kisfiút és az édesanyját a győri kórházba szállította. A kórházban azonnal megkezdték a sérülések ellátását, majd megfigyelésre és további vizsgálatokra bent tartották a gyermeket. A szakemberek szerint az utóbbi időben ijesztően sok hasonló baleset történt, hiszen a kisgyermekek kíváncsisága határtalan, miközben még nem érzik a veszélyt.
ÍGY KERÜLT AZ ERKÉLYRE:
A hír nem ért véget! Folytatáshoz használd a KÖVETKEZŐ OLDAL gombot!
—>> KÖVETKEZŐ OLDAL
A Toyota a Mk2 MR2‑ben nagyobb és erősebb motorokat alkalmazott, mint az előző generációban: az alap‑ és leggyakoribb változatok 2,0 literes, négyhengeres egységet kaptak, amelynek teljesítménye természetesen a kor előírásaihoz igazodott. A brit piacon például a legtöbb példányban a 3S‑GE motor volt, amely körülbelül 156 lóerőt adott le, és kiválóan illeszkedett az autó könnyű, alacsony tömegéhez. Ez a motor ugyan nem hatalmas tömegű, de a tömegarányt figyelembe véve elegendő erőt biztosított ahhoz, hogy dinamikus, élvezetes, sportos vezetési élményt adjon. Ez a teljesítmény lehetővé tette azt is, hogy a Mk2 MR2 ne csupán „városi sportautó” legyen, hanem egy olyan gép, amely hosszabb utakra, országúti tempóra is alkalmas volt.
Érdekes módon léteztek ennél erősebb, turbófeltöltős változatok is, amelyek a 3S‑GTE motorral akár több mint 220 lóerőt adtak le, és ilyen modellek Japánban vagy az USA‑ban is kaphatók voltak. Ezek – bár Nagy‑Britanniában hivatalosan nem árulták őket – a „szürkeimport” révén mégis számos példányban elérhetőek lettek a rajongók számára. A turbófeltöltős MR2‑ek már valódi sportautós paraméterekkel bírtak, és olyan teljesítményszintre is képesek voltak (5–6 másodperces 0–100 km/h gyorsulás), amely akkoriban versenyképes volt néhány klasszikus európai sportkocsival is.
Az MR2‑es belső tere egyszerre egyszerű és funkcionális. Mivel az autó a 90‑es évek technológiai szintjén készült, nem találunk benne modern, érintőképernyős rendszereket vagy egy csomó elektronikus segédeszközt, mint a mai autókban. Ebben a „visszafogott” környezetben inkább a vezetés maga áll a középpontban: minden gomb, kar és műszer azon dolgozik, hogy a pilóta a lehető legtisztább élményben részesüljön. A műszerfal letisztult, a kézifék és váltókar jól kézre állnak, és minden egyéb elem inkább praktikus, mint dekoratív. Az ilyen kialakítás segít abban, hogy a vezető ne zsonglőrködjön a kezelőszervekkel, hanem inkább az útra és a vezetés élményére koncentráljon.
